2013. december 3., kedd

Tegnap időre beküldtük a IV. forduló feladatait. Kíváncsian várjuk a végeredményeket.
Beindult a közönségszavazás is, már akinek sikerül szavazni. Tapasztalatok szerint nem minden esetben jön be a szavazólap. Mint kiderült a szervezők tájékoztatása szerint egy számítógépről csupán 3 szavazatot lehet küldeni. Nekünk sajnos csak egyet sikerült elküldeni. Azóta nem jön be a szavazólap. Vajon mi lehet a probléma? Ez egy költői kérdés, mert választ úgy sem fogunk kapni. Mindenesetre az is előfordulhat, hogy a legkevesebbet elért csapat juthat be 6.-ként. Ez van.
Még egyszer köszönjük a játékot.
„Sila”

2013. november 29., péntek

Ezen a héten kicsit elmaradtunk a blog írással. Nagyon sok témazárót írtak a lányok, amelyekre igen sokat készültek. Ráadásul egyik csapattársunk - Kata - sokat betegeskedik. Kórházban is volt.
Közeleg a IV. forduló beadási határideje, aztán vége a játéknak. Örültünk a III. forduló eredményének, elemeztük a értékelést is. Jó érzés volt olvasni a dicsérő szavakat. Persze kaptunk kritikát is.
Alkalmazhattunk volna több színesítő elemet a videóban. Mi ezt tudatosan nem tettük. Nem akartuk a beszélgetést megszakítani „betétekkel”. Pedig voltak ötleteink.
Az akciótervben a feladatokért a csapat közösen felel. A lányok szinte mindent közösen csinálnak. Igen összetartóak.
Örömmel dolgoztunk együtt, kár, hogy hamarosan vége.
„Sila”

2013. november 25., hétfő

Vidám hétfő.. :)

Az eredményeket nézve, boldogon dőlünk hanyatt.A harmadik fordulóban elért 104 ponttal, mellyel 5 helyet léptünk előre. Megérte a sok fáradalmas munka, örülünk hogy így bíráltak minket! Itt van az utolsó forduló, filmelemzéssel nem lesz egyszerű dolgunk, közeleg a határidő. Egyre több helyen nyomon követhettek minket a Sárréti Híd, Bogárd és Vidéke, Bogárd TV és a Fejér megyei hírlap is beszél rólunk. Lájkoljatok minket Facebookon és nézzétek meg eddigi tevékenységeinket!
Nélkületek nem jutottunk volna ide <3
Puusz :)

2013. november 18., hétfő

Sikeres beküldés!

A 3. fordulót beküldtük! Fáradalmas munkába telt, a hosszas beszélgetések és videóanyag feldolgozása,de sikeres volt. Holnap felrakjuk megoldásainkat. Addig is nézzétek meg videónkat! :)
http://www.youtube.com/watch?v=p5gjgNnU2ag

2013. november 14., csütörtök

Hosszas szervező munkát követően végre ma (csütörtök) este 8 órára felvettük a videót a III. fordulóhoz. Van másfél órás anyagunk, amelyből gazdálkodhatunk. Holnap (pénteken) még készül videó felvétel, amely ahhoz szükséges, hogy színesebb legyen a végleges videónk. Szombat lesz az a nap, amikor a vágásokra sor kerül. Nem lesz egyszerű, sok az anyag, kevés a 3-5 perc. Bár ez a kiírás szerint a javasolt terjedelem. Vajon ez most mit jelent? Lehet több a videó?
Erre holnap mindenképpen rákérdezünk, mert ez számunkra nem világos.
Nem világos továbbá a következő sem: Ez esetben két anyagot kell írni, vagy egy anyagban kell válaszolni a kérdésekre, illetve elkészíteni az akciótervet???
  • Indokoljátok meg, hogy miért tartjátok példaképnek, kiemelkedő személyiségnek!
    • Hogyan inspirál benneteket az ő példája, hogy jobbá tegyétek a világot?
    • Miért fontos a tevékenysége? Milyen társadalmi problémához kapcsolódik?
       
  • Készítsetek akciótervet, hogyan tudnátok segíteni a tevékenységét!
    (Szöveges dokumentum, javasolt terjedelem: 3000 - 5000 karakter/szóköz nélkül. Támogatott fájlformátumok: pdf, doc, docx, odf, rtf. Maximum fájlméret 2MB)
„Sila”

2013. november 8., péntek

Hétfő óta ismerjük a II. forduló eredményeit. Mi 86 pontot kaptunk, így 2 helyet előre léptünk. Megkaptuk a munkánk értékelését is. Kaptunk hideget és meleget egyaránt.
Legnagyobb örömünkre több a dicséret, mint a kritika. Az értékelésben kritika gyanánt megjelent, hogy nem voltunk elég részletesek az önkénteskedésünkről szóló érvelésben.

Például: Ki csinálta a szórólapokat, a csapat, vagy a Vöröskereszt?
A videónkon szerepel, hogy egyik csapattagunk vágja fel a szórólapokat. A forgatókönyvbe írtuk, hogy A Magyar Vöröskereszt részértől megkaptuk a szórólapokra kerülő szöveget, ezt magunk megszerkesztettük, készítettünk belőle plakátokat, illetve szórólapokat.” 

Nem részleteztük, hogy mennyit készítettünk, mennyi időt töltöttünk a szórólapozással, és másnap a kutyasétáltatással. Mi ezt nem tartottuk fontosnak, mindenesetre sokat dolgoztunk, szívesen tettük, és tesszük ezután is. Véleményünk szerint nem az önkénteskedésre fordított idő, munka a lényeg, hanem maga az önkénteskedés. Persze ezen hiányosságunk miatt most pontokat veszítettünk.
Van még néhány pont, amint el lehetne vitatkozni, de nem tesszük. Elfogadjuk a minősítést, hiszen mást úgy sem tehetünk.

Készülünk a következő megmérettetésre. Már ki választottuk a bemutatandó személyt. Készülünk a riportra. Rövidnek találjuk a 3-5 percet egy példaértékű személy bemutatására, de megpróbáljuk.
„Sila” a mentor

2013. november 3., vasárnap

:)

Halihó! :)
Hol is kezdjem...:) Itt a szünet vége sok-sok diák nagy szomorúságára. Mi is nagy szomorúsággal könyveljük el életünk naplójában, hogy ennek is vége. Az idő nagyon gyorsan telik, azt hiszem ezt mindenki érzi, bár akkor is ilyen gyorsan tellene el egy-egy nap, amikor suli van..Ám értelmetlen ezen gondolkodni, ugyanis az időt nem tudjuk felgyorsítani egy abrakadabrával...pedig milyen jó is lenne:) Átugrani, olyan feladatok,dolgozatok és felelések felett, amelyekhez kinek is lenne kedve!? De merem azt mondani, hogy mégsem baj, ugyanis mint a mondás is tartja: "Ami nem öl meg az megerősít." :) Habár rövidnek éreztük mégis nagyon jó volt a szünet. Eseménydús hétköznapokat és hétvégéket, hol együtt, hol külön-külön éltünk át.:)Na és persze reméljük, hogy mindenki nagyon jól érezte magát és a szomorúság csak a szünet egy napján találta meg, Halottak napján.:)
Másrészt, hogy egy kicsit most eltérjek a témától, már nagyon várjuk, hogy kiderüljön a 2. forduló eredménye a holnapi napon. Mindent beleadtunk, hogy elkészüljön és jó legyen. Reménykedünk benne, hogy a zsűrinek is tetszeni fog.
Nos... és kedves diákok már csak 5 nap a suliban és újra átélhetitek a szünetet, újra érezhetitek mindazt, amit mi is éreztünk egy héten át...a szabadságot..még ha csak egy hétvégére is. :)

Puszi : Szinti :)